Amikor elfogyott a magaddal hozott utolsó C-vitamin tablettád;
amikor azon veszed észre magad, hogy az időjárásjelentést már nem az Időképen keresed;
amikor a macskákat már nem „cic-cic”-cel, hanem „pusz-pusz”-szal hívod magadhoz;
amikor fejből tudod a sarki közért nyitva tartását, hétfőtől szombatig;
amikor a szélirányt az alapján állapítod meg, hogy a kenyérgyár vagy a kakaómalom illatát érzed-e éppen;
amikor a vonat színéről már tudod, hogy megáll-e a faluban;
amikor már hármasban mész le ebédelni a kantinba;
amikor a hétvégi sétán van időd megnézni, ahogy a nagyapó és unokája eteti a kacsákat;
amikor már nincs szükséged GPS-re, hogy akár kétféle útvonalon is betalálj a munkahelyedre, és onnan haza;
amikor a nagyon furán leírt és még furábban hangzó helységnévre azt mondod: haza :-) ;
akkor érkeztél meg valójában.