Korábban tettem egy olyan kijelentést, hogy ez nem gasztroblog, de akkor sem szólhat minden a lelkiekről és a munkáról, én is ember vagyok, néha megéhezem, és eléggé el nem ítélhető módon szeretem az olaszos konyhát.

A héten munkám végeztével két olasz vendéglőben is voltam vacsorázni. Az egyik az igen gazdag hesseni kisváros, Bad Homburg villasorán, az egyik szálloda részeként olasz néven (La Tavola) fut, de ezt leszámítva nagyon német minden: a kimért, szikár, idős pincér, a dísztelen, puritán belső tér, a sterilségig tiszta és tökéletes mértani alakzatban elrendezett asztalok csakúgy, mint az ízek: semmi mediterrán, semmi ötlet, semmi capricciosa. Vendég sem sok: egy négy fős társaság, egy középkorú házaspár, egy magányos üzletasszony és jómagam. Nem panaszkodhatom, korrekt volt, de "egyebet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki".

A másik, frankfurti ristorante ezzel szemben a neve alapján teljesen németnek tűnik (Das Leben ist schön), de ne ítélj elsőre, nomen est omen: La vita è bella, az élet szép, sőt, az élet fantáziadús, ötletes, hangos, ízekkel és illatokkal telt. A hely zsúfolásig van vendégekkel, de „széles, tágas a tér”, így jól érvényesül, hogy a falakat teleragasztották film- és egyéb plakátokkal, fotókkal és újságcikkekkel: a Római vakáció Gregory Peckkel és Audrey Hepburnnel, Vespa robogók, Fiat 500-asok (a régiek persze), hírességek és városképek százai. Az étel pedig, hát, olyan igazi bruschetta, amit tán csak a Corners Pub-ban készítenek Rákosszentmihályon :-), vödörnyi mennyiségű forró és sűrű Minestrone, sült Orata (aranykeszeg) héjában sült tepsis burgonyával, hozzá Pinot Grigio Veneto tartományból, majd a végén némi Panna cotta. A remek élményt külön fűszerezi a görög származású pincér kirobbanó jókedve, szinte színházi előadást tart, nagy formában van. Megérdemlik, hogy belinkeljem: http://www.daslebenistschoen.de/index2.html - itt Ti is megnézhetitek a képeket és az étlapot is, már csak nyálcsorgatás végett :-)